A liberalizmus színes bástyái: a női lapok - Nem figyeltünk az erejükre eléggé, pedig kellett volna

Furcsán hatott volna néhány évtizede, de mai konzervatív fejjel nyugodtan kijelenthető: a magyarországi női lapok olvasásához ma bizony erős gyomor kell. A palettát szinte teljes egészében bekebelezték a liberális polip „elnyomott” és „független-objektív” csápjai, amire az április 12. előtti időszakban nem érkezett kellően hatékony válasz. Sajnos kritika sem igazán – néhány figyelmeztetést leszámítva, amelyek egy-egy megboldogult jobbos médiumban láttak napvilágot. Az ő helyükön pöffeszkednek ma a standokon a közel 400 oldalas (!) Glamourok meg a közel 200 oldalas InStyle-ok, Elle-k, Joyok, Marie Clairek, amelyek inkább színes hirdetésújságnak számítanak, mint hagyományos női lapnak, épp ezért a bennük rejtező reklámok is külön figyelmet érdemelnek

Lássuk a zászlóshajót, a vaskos Glamourt, amelynek olyan csalilapszámai vannak, melyeknek még a jobbos hölgyek se nagyon tudnak ellenállni, hiszen ott vannak a Glamour-napok, amelyek évente megrendezett tavaszi és őszi kedvezményes vásárlói időszakokat jelentenek, a kedvezménykuponokhoz pedig csak úgy lehet hozzáférni, ha kiperkálunk 2490 forintot egy ilyen kuponlepedőt tartalmazó befóliázott lapszámért. (Van applikáció is, de az is fizetős.) Nos, ezek a Glamour-napos példányok százezres nagyságrendben fogynak, amire akármelyik lap irigykedhet a hazai lappiacon. Az ilyen elérés idehaza nemhogy offline, de online is testesnek számít.

De mit is rejt egy ilyen „életstílus” magazin, amely egyértelműen a gyengébbik nemet célozza? A lakásban – hogy, hogy nem – épp egy március–áprilisi, 374 oldalas, tehát könyvméretű lapszám várja már egy ideje, hogy a szelektív kukába hajítsam (egy Glamour-nap után), de az aktusban csak az a tény állított meg, hogy ez a lapszám épp az áprilisi választások előtt jelent meg. Mindenképp meg akartam írni, hogy mi leledzik benne, mert nagyon tanulságos.

Szupernőies modellek, esendő fehér férfiak és ufónautáknak kinéző nemtelen madárijesztők között evickélhetünk végig az oldalakon, ahol már legelöl öles betűkkel hívja fel a figyelmet a lap arra: „Az öltözködéssel is állj ki a fontos ügyek mellett!” Azaz hirdesd a ruhádon is: „Libsi vagyok!” Kiknek másnak a szivárványos gúnyáit reklámoznák itt, mint a Greenpeace-nek, a Hintalovon Alapítványnak és magának a TASZ-nak? Van itt minden, ami csak a nemzeti diktatúrában senyvedők szemének, szájának ingere, „Szabad” feliratú sapka a téli szezonra, szivárványszínben pompázó póló ugyanezzel az ártalmatlannak tűnő szavacskával és mindenféle más aktivista cucc, amelyek már akkoriban elengedhetetlen kellékei voltak a tiszás bulikáknak, amikor még hetekre volt a bosszúkormányzás. De hajtok is tovább gyorsan, mert egyre csak hív a kuka! A Zalando reklámja maga az elfogadás és a fajtaösszekeverés mintahirdetése, amely nélkül ma már nem női lap a (külföldi hátszelű) női lap. Kockás alsós, mosolygó fekete fiú fogja a kezét a sárga gumicsizmás fehér lánynak az esőben, s futnak a szép, közös jövőjük felé…
Pár oldallal arrébb már a Glamour szexrovata illusztrációiként tűnik fel egy a hirdetésbeli kísérleti alanyokhoz hasonló pár, a legnagyobb félmeztelen harmóniában. De amikor az 52. oldalon felbukkanó, bajszos nőnek kinéző Mudri Mátyás nevű antidivathős látványa miatt esik ki a lap a kezemből, már meg sem lepődöm, hogy miért bukkannak fel az oldalakon inkább kisportolt néger férfiak az európai lányok karjaiban. Itt jön pár már-már kötelező oldal a romákról meg valami tudálékos írás a cigány nők ábrázolásának átírásáról azoktól, akik vélhetően még putrit sem láttak életükben. Szóval semmi különös, hajtsunk tovább a bosszúkormányzás megalapozása felé, amikor is szembetalálkozunk egy szuperfüggetlen arccal, aki – mint írják – „Poirot-ként tárja fel a politikát”, és aki nem más, mint a Telex volt főszerkesztője, a szuperbalos Dull Szabolcs, aki jól tejelő, teljes oldalas Gillette-, Wilkinson- és DeLonghi-hirdetések között magyarázza a bizonyítványát és a hitelesség mikéntjét a hölgy olvasóknak. Ha valóban polkorrekt lenne ez a lap, hányós zacskót is mellékeltek volna e lapszámhoz, nem csak kuponokat. És továbbra se feledjük: április 12., az országgyűlési választás előtti hetekben járunk, amikor a kuponos lap folyamatosan kint volt a standok polcain.

De vegyünk még erőt magunkon, hiszen még nincs vége a liberális Rocky Horror Picture Show-nak, amelyet színes-szagos formában, mosolygó szélsőliberálisokkal próbálnak eladni a magyar nőknek és lányoknak. Meg sem lepődünk, hogy április 12. előtt a Monitor rovat Bőhm Kornél kommunikációs tótumfaktum Propaganda című könyvét helyezi a fókuszba oldalakon keresztül. Mit is várjunk egy a tudatosságot minden ötödik oldalon hangoztató laptól a választási hajrában? Már a 240. oldalon járunk a Glamourban, úgyhogy még némi türelmet kérek a Szamizdat olvasóitól. Itt ugyanis eljutottunk egy fatális hibához. A fotográfus Szilágyi Lenkéhez egy talptól tetőig férfit ábrázoló fotósorozatot pakoltak a lap képszerkesztői. Vagy a szemem csal? Ó, micsoda liberális műveltségbeli baki: hát persze, hogy egy ősleszbikus a kedves fotográfusművész úrhölgy vagy minek is kell írni. A qLit leszbikus magazin már a Régi idők coming outjai-sorozat egyik legelső epizódjában felfedte Szilágyi viselt dolgait. Hát ezer bocsánat! Ez kell a magyar nőnek, egy igazi, vintage nőúr! De hogy két oldalpárral arrébb hogyan sikerült pont e cikk közelébe beszúrni egy Libero-reklámot? Csak egymást gyengíti a két anyag.
Még jó, hogy így a vége felé, a háromszázadik oldal kapujában jön egy interjú Szandival, akiről tudjuk, hogy velünk van (ezt vélhetően ők is tudják), és aki tetőtől talpig nő. Végre egy kis szín, ráadásul nem szivárványos. Aztán egy újabb hideg zuhany a „példaértékű renitensről”, a libsi világ Mekkájáról, ahol a Demszky-félék is mindig menedéket lelnek: Berlinről. A városról, amely – mint kiemelik – végigvezet a múlt század legfontosabb „társadalmi változásain”. Na persze…
Az utolsó előtti oldalon már meg sem lepődünk, hogy olyan ruházati kiegészítőkről találunk szakcikket, mint a román nemzeti színekben pompázó Tisza-cipő, amit épeszű magyar soha fel nem venne vagy a szintén piros-sárga-kék lidlös zokni. A Lidlt nem kell bemutatni, ők jöttek ki talán először román trikolórban pompázó sportcipővel, és ez az áruházlánc az, amelynek boltjaiban nagyítóval kell keresni a nemzeti sajtó kiadványait, de az is lehet, hogy egyszerűen be sem válogatják őket a terjesztendők közé.

Nos, dióhéjban ez a liberális „No.1 glossy magazin” országgyűlési választás előtti lapszámának mérlege. Ezzel a szennyel tömik hónapról hónapra a magyar nők fejét. Pedig a mi családunk nőtagjainak emléke szerint nem így indult ez a lap, ám egyszer csak rákapcsoltak. Mondjuk ki: bevadultak. Úgy, mint az InStyle magazin tavasszal, amelyben olyan véresszájú liberális influenszer színészek vigyorognak ránk, mint NoÁr vagy elválaszthatatlan társa, Lengyel Tamás. A festett körmű, rúzsozott vendégszerkesztőn, Csalár Bencén már nem is illik meglepődni egy ilyen előrehaladott intellektusú lapnál, ami a világ vezető stílusmagazinjának hiszi magát. Hogy a Magyar Nemzeti Múzeum Magyar menyasszony kiállításáról is becsúszott ide egy anyag? Ugyan már, a kurátor Simonovics Ildikó Love is love-os, LMBTQ-párti nyilvános profilképei vélhetően minden gátat gyorsan elhárítottak. És a nagy finálé: egy oldallal arrébb vajon melyik film kap teljes oldalas „reklámot”? Hát persze, hogy a queer, LMBTQ-eposz a levitézlett James Bonddal a főszerepben. Hasonló képlet mutatkozik meg a néhány éve megszűnt, majd sajnos újraindult Elle-nél is és a sokkal szebb napokat látott Nők Lapjánál, amely még ma is százezer feletti példányszámban fogy.

S most vegyük számba, mi képezi a mérleg másik nyelvét. A Képmás, amely újabban már kimondottan a férfiakat is megcélozza, nem csak a nőket? A Fanny, amelynek nem ismertek a számadatai? Fölösleges kalkulálgatni. A másik oldal túlsúlyban van, teljesen uralják a piacot, a divatot használják fel a szélsőliberális eszmék terjesztésére, ezzel komoly hatást gyakorolnak a földkerekség origójára, a mindenkori nőre. Akikért megbolondulunk – és akik ugyanúgy befolyásolhatók, mint mi. S akik különösképpen bennünket, férfiakat tudnak befolyásolni…