Amikor a közös ellenség fontosabb mindennél 3. rész - Egy újságíró visszaemlékezése a Tisza-szigetek belső életéről

Amikor csatlakoztam a Tisza-szigethez, első kézből akartam információkhoz jutni. Nem a közleményekből, a sajtótájékoztatókból vagy a vezetők nyilvános megszólalásaiból szerettem volna kizárólag megismerni a Tisza működését, hanem azoktól, akik nap mint nap dolgoztak benne. Azoktól, akik rendezvényeket szerveztek, embereket mozgósítottak, helyi közösségeket építettek, és testközelből tapasztalták meg a párt működését.

Ezért is volt érdekes számomra a Tisza-sziget. Egy olyan közegbe kerültem, amelyről kívülről sokkal egységesebb kép rajzolódott ki, mint amilyen belülről mutatkozott. Nem állítom, hogy minden előzetes elképzelésem beigazolódott, és azt sem, hogy minden, amit láttam, kizárólag negatív volt. Éppen ellenkezőleg: sok ember komolyan vette a munkáját, és valódi energiát fektetett abba, hogy a közösség működjön. Újságíróként azonban nem az volt a feladatom, hogy a mozgalom lelkesedését fenntartsam, hanem hogy megértsem, mi történik benne.

Ahogy közeledett a választás, egyre inkább azt tapasztaltam, hogy a nyilvános politikai kép és a belső működés között jelentős különbségek lehetnek.
 
A kezdeti érdeklődéstől a belső tapasztalatokig
 
A Tisza-szigetekhez csatlakozó emberek között különböző háttérrel rendelkező személyekkel találkoztam. Voltak, akik már korábban is aktívak voltak a közéletben, és olyanok is, akik először vállaltak szerepet politikai szervezetben. Akadtak, akik elsősorban a kormányváltás reményében érkeztek, mások pedig ennél szélesebb politikai és társadalmi változást vártak. Engem elsősorban az érdekelt, hogyan férnek meg egymás mellett ezek az eltérő motivációk.

Egy politikai mozgalom működését ugyanis nem lehet kizárólag a vezetők által megfogalmazott célokon keresztül megérteni. Legalább ennyire fontos az is, hogy a tagok hogyan látják a saját szerepüket, milyen döntésekbe van beleszólásuk, hogyan jutnak információkhoz, és miként kezelik azokat a helyzeteket, amikor nem értenek egyet a központi irányítással.

A Tisza-szigetben töltött idő alatt egyre több ilyen kérdéssel találkoztam. Kívülről könnyű egységes, lelkes aktivistaközösséget látni. Belülről azonban ott vannak a szervezési nehézségek, a félreértések, a személyes konfliktusok és az eltérő elvárások. Újságíróként éppen ezekre a részletekre figyeltem. Nem azért, mert mindenáron problémát akartam találni, hanem mert egy mozgalom valódi működéséről sokszor éppen a hétköznapi nehézségek árulnak el a legtöbbet.
 
Amikor a kritikának már nem volt jó helye
 
A legnagyobb nehézséget nem mindig maga a munka jelentette, hanem az, ahogyan egyes kérdésekről beszélni lehetett. Éppen ezért figyeltem fel arra, amikor bizonyos kritikák vagy kifogások nem kaptak megfelelő teret. Ha a szervezésben problémák adódtak, ha valaki nem értett egyet a döntéssel, vagy ha egy helyi közösség több önállóságot szeretett volna, nem mindig az volt a reakció, hogy beszéljük meg, keressünk megoldást. Sokszor inkább az a gondolat került előtérbe, hogy most nem ez a legfontosabb. Most a választásra kell koncentrálni. Most nem szabad megosztani a közösséget. Most nem lehet a belső vitákkal foglalkozni, mert a Fidesz még mindig ott van.

Ezeket a szempontokat meg lehet érteni egy kampányhelyzetben. Egy választási időszak fokozott nyomással jár, és minden politikai közösségnek szüksége van arra, hogy a tagjai képesek legyenek együtt dolgozni. Nem tudtam azonban figyelmen kívül hagyni , hogy ha egy problémáról azért nem beszélünk, mert félünk, hogy gyengíti a közösséget, akkor vajon nem éppen a probléma elhallgatása gyengíti azt?

Nem állítom, hogy minden kritikát elhallgattattak, vagy hogy minden Tisza-sziget ugyanúgy működött. A saját tapasztalataim és a környezetemben hallottak alapján azonban úgy láttam, hogy a konfliktusok kezelése nem mindig volt megfelelő.
 
A láthatatlan törésvonalak
 
Ahogy egyre több időt töltöttem a közösségben, világossá vált, hogy nem mindenki ugyanazt várja a Tiszától. Voltak, akik elsősorban kormányváltást akartak. Mások ennél többet: egy új politikai kultúrát, átláthatóbb működést, nagyobb beleszólást és olyan szervezetet, amelyben a tagok nem csupán a kampány végrehajtói.

Ezek az elvárások nem feltétlenül zárták ki egymást. A gyakorlatban azonban könnyen összeütközhettek. A központi döntések és a helyi önállóság kérdése különösen érzékeny ponttá válhatott. Egy helyi aktivista másképp látta a saját környezetének problémáit, mint az, aki egy országos szervezet szempontjai alapján próbált egységes működést kialakítani. Amikor pedig ezek a szempontok találkoztak, nem mindig volt egyszerű megtalálni a közös nevezőt.

A Tisza-szigetekről kialakított nyilvános képben fontos szerepet kapott a közösségi részvétel és az alulról szerveződés. Belülről azonban időnként az az érzés is megjelenhetett, hogy a fontos döntésekhez korlátozott a hozzáférés, és a helyi közösségek véleménye nem minden esetben jut el oda, ahol a döntések megszületnek.

Ez nem azt jelenti, hogy minden döntés rossz volt, vagy hogy a központi koordináció önmagában helytelen. Egy országos kampányban szükség van szervezésre és összehangolásra. De a hatékony koordináció és a helyi közösségek véleményének figyelmen kívül hagyása nem ugyanaz.
 
Miért maradtak mégis?
 
Visszatekintve a választási kampányra, az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés bennem az volt: miért maradtak olyan sokan a feszültségek, az egyet nem értések és a konfliktusok ellenére is? Miért folytatták a munkát akkor is, amikor már sokszor fogcsikorgatva tették?

Ez a kérdés különösen érdekelt. Mert miközben egy mozgalom belső problémáit próbálja feltárni az ember, azt is meg kell értenie, mi tartja össze a közösséget a nehézségek ellenére.

A válasz nem egyetlen mondat. Sokan valóban hittek a változásban. Mások elsősorban politikai lehetőséget láttak a Tiszában, vagy úgy gondolták, hogy a Fidesz leváltása olyan cél, amelyért érdemes kompromisszumokat kötni. Voltak közöttük fiatalok is, akik először vállaltak aktív szerepet a politikában, és akik számára ez az időszak komoly közéleti tapasztalatot jelentett. Nem mindenki ugyanabból az okból maradt. De a közös cél olyan erős összetartó erővé vált, hogy sok konfliktust képesek voltunk elviselni. A Fidesz leváltása lett az a közös nevező, amely mellett a többi kérdés sokszor másodlagossá vált. Ez a működés rövid távon fenntarthatta az együttműködést. Hosszú távon azonban felvetette a kérdést, hogy valódi megoldás született-e, vagy csak elhalasztottuk a problémákat.

A belső törésvonalak ugyanis nem tűntek el. Csak egy időre háttérbe szorultak, mert mindenki fontosabbnak tartotta a közös politikai cél elérését.
 
Nem mindenki ugyanazért volt ott
 
Ma már úgy látom, hogy a Tisza-szigetekhez csatlakozó embereket nem lehet egyetlen kategóriába sorolni. Voltak közöttünk olyanok, akik hosszú évek óta aktívak voltak a közéletben, és olyanok is, akik először vállaltak szerepet egy politikai szervezetben. Akik elsősorban a kormányváltás reményében érkeztek, és olyanok, akik ennél szélesebb társadalmi és politikai változást vártak.

Mit jelentett végül Tisza-sziget-tagnak lenni? Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalnom, azt mondanám: életem egyik legkülönösebb közösségi tapasztalata volt. Olyan emberekkel találkoztam, akikkel normális körülmények között valószínűleg soha nem kerültem volna egy helyiségbe. Különböző háttérrel, eltérő politikai tapasztalatokkal és más-más elképzelésekkel érkeztünk. Mégis egy közös ügy hozott össze bennünket.

Számomra azonban ez a közeg elsősorban nem a politikai hitről szólt, hanem a megismerésről. Arról, hogy megértsem, mi történik egy olyan mozgalom belsejében, amely országos politikai változást ígér, és amelyhez sok, egymástól különböző ember csatlakozott.

Ez a sokféleség egyszerre jelentett lehetőséget és komoly kihívást. A kampány során számos olyan feszültség alakult ki, amelyeket nem sikerült valóban feloldani. A közös cél azonban időről időre képes volt háttérbe szorítani ezeket az ellentéteket.

A Fidesz leváltásának szándéka olyan erős összetartó erővé vált, amely mellett sokszor a saját belső problémáink is másodlagossá váltak. Ez tette lehetővé, hogy a nehézségek ellenére folytassuk a munkát. De egyben ez volt az egyik legnagyobb ellentmondás is, amellyel szembesültem. Mert miközben egy új politikai kultúra megteremtésének igényével találkoztam a közösségben, időnként éppen azokkal a működési problémákkal szembesültem, amelyek megváltoztatását a mozgalom más politikai szereplőktől várta. A választásig sikerült együtt maradnunk, de ez nem jelentette azt, hogy minden nézetkülönbség rendeződött volna. Sok konfliktust inkább elhalasztottunk, mintsem megoldottunk.

Talán ez az egész időszak legfontosabb tanulsága: egy politikai közösséget nem tarthat össze hosszú távon kizárólag egy közös ellenség. A közös cél képes embereket összehozni, és átsegíteni őket nehéz időszakokon. De ahhoz, hogy egy közösség tartósan működőképes maradjon, szükség van egymás meghallgatására, a kritikák elfogadására és a belső konfliktusok őszinte kezelésére is.

Azért tartom fontosnak ezt a történetet, mert egy politikai mozgalomról nem csupán a vezetőinek nyilatkozatai alapján lehet képet alkotni. Legalább ennyire fontosak azok a tapasztalatok, amelyeket a szervezet tagjai, önkéntesei és a működéséhez közel álló emberek szereznek.

A Tisza-szigetek számára a következő időszak legnagyobb kérdése éppen az lehet, hogy mi marad a közösségekből akkor, amikor a közös ellenségként meghatározott politikai ellenfél már nem tölti be ugyanazt az összetartó szerepet. A Fidesz leváltásának célja hosszú időn keresztül képes volt különböző motivációjú és hátterű embereket egy platformon tartani, ám ennek az összekötő erőnek a megszűnésével a Tisza-szigeteknek új alapokra kell helyezniük saját működésüket, közösségi identitásukat és politikai szerepüket. Vagy képesek lesznek valódi, önálló tartalommal, belső párbeszéddel és a különböző vélemények elfogadásával új értelmet adni a közösségeiknek, vagy fokozatosan elveszítik létjogosultságukat, és eltűnnek a politikai térképről. A közös cél megszűnésével ugyanis már nem az lesz a kérdés, hogy mi ellen állnak össze, hanem az, hogy miért és milyen értékek mentén akarnak együtt maradni.

(vége)