Boldog születésnapot, Kelet-Németország! - Egy negyvenedik születésnap margójára

A fenti mondatok a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) főtitkárától hangzottak el 1989. január 19-én. Kilenc hónappal később viszont már nem Erich Honecker vezette az országot. Utódja, Egon Krenz megpróbálkozott a helyzet kezelésével, de képtelen volt megálljt parancsolni a folyamatoknak. A kialakult helyzet következménye volt Günter Schabowski november 9-i elhibázott nyilatkozata, melynek folytán a berlini fal egy este alatt leomlott. Ezzel szimbolikusan véget ért Európa négy évtizedes megosztottsága. De mi történt 1989-ben?
 
Sztálin állama

Kelet-Németország létrejötte elsősorban Sztálinnak köszönhető. A győztes hatalmak Németországot négy megszállási övezetre osztották. A nyugati övezetekben 1949. május 23-án létrejött a Német Szövetségi Köztársaság. Erre válaszul a szovjetek az általuk ellenőrzött zónában egy kommunista német államot hoztak létre, amely 1949. október 7-én alakult meg.

Az új állam kezdettől fogva törékeny volt. 1953. június 17-én Kelet-Berlinben felkelés tört ki, amelyet csak a szovjet hadsereg segítségével tudtak megfékezni. A városon belül a határ nyitva maradt, így 1961-ig mintegy két és fél millió ember távozott Nyugatra. A kivándorlást 1961. augusztus 13-án a berlini fal megépítésével állították meg. 1971-ben – Brezsnyev támogatásával – Walter Ulbricht helyére Erich Honeckert választották meg. Honecker a gazdaság és a szociálpolitika egységét hirdette: a fogyasztás és a szociális juttatások bővítésére építette politikáját, ezt azonban egyre inkább nyugati hitelekből finanszírozta. Az 1980-as évek végére a gazdasági nehézségek és a rossz politikai döntések miatt a rendszer elvesztette a mozgásterét.
 
1989

1985-ben Mihail Gorbacsov lett a Szovjetunió főtitkára, aki egy súlyos gazdasági és társadalmi helyzetben lévő birodalmat örökölt utódaitól. A válságból kilábaláshoz egy sor reformot vezetett be. A glasznoszty és a peresztrojka politikája viszont nem talált fogadókészségre a közép- és kelet-európai szocialista vezetők között. A reformok legnagyobb ellenzője Honecker volt, aki a szintén reformellenes Csehszlovákiához és Romániához közeledett. Az SZKP Politikai Bizottsága 1987 januárjában megállapította, hogy Erich Honecker, Kádár János és Todor Zsivkov eltávolodott a szovjet reformoktól. Mihail Gorbacsov úgy fogalmazott, hogy ezekben az országokban vezetőváltás előtt állnak, és a legfelső szinten „harc robbant ki” a hatalomért. A beavatkozást azonban kifejezetten elutasította, mivel Moszkva ekkoriban már új kapcsolatot akart kialakítani a közép- és kelet-európai országokkal.

1989-re a helyzet pattanásig feszülté vált az országban, ugyanis a bevezetett utazási korlátozások miatt egyre nőtt a lakosság elégedetlensége. A májusban megtartott helyhatósági választáson természetesen a Nemzeti Front egységlistája kapta a szavazatok 98,85 százalékát. Az eredményt ellenzéki megfigyelők csalásként értékelték. 1989 nyarán tömegessé vált a keletnémetek menekülése, és a fő kiút Magyarországon át vezetett. Augusztus 19-én a Sopron melletti Páneurópai Pikniken több száz keletnémet jutott át Ausztriába. Szeptember 11-én a Németh-kormány megnyitotta a nyugati határt az NDK-állampolgárok előtt, néhány hét alatt több tízezren távoztak. Kelet-Berlin a döntést árulásként élte meg, hiszen a két ország 1969-es egyezményének titkos kiegészítése kötelezte Magyarországot, hogy ne engedje tovább a keletnémeteket egy harmadik országba, vagyis Nyugatra. Az NDK külügyminisztere, Oskar Fischer a következőket mondta, amikor megtudta, mire készülnek a magyarok: „Hiszen ez zsarolás! Sőt árulás! Tudja-e, hogy ezzel cserbenhagyták az NDK-t, s átállnak a másik oldalra? Ennek magukra nézve súlyos következményei lesznek.”

A prágai és a varsói nyugatnémet nagykövetségre is ezrek menekültek. Szeptember 30-án Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter a prágai követség erkélyéről jelentette be, hogy kiutazhatnak az NSZK-ba. Az NDK vezetése viszont ragaszkodott ahhoz, hogy a különvonatok keletnémet területen haladjanak át. Október 4-én éjszaka a drezdai pályaudvaron ezrek próbáltak felkapaszkodni a szerelvényekre, a rendőrség erőszakkal oszlatta fel őket. A keletnémet külügyminisztérium már október elején úgy nyilatkozott a prágai követségről távozókról, hogy „javíthatatlan, részben aszociális elemek voltak, akik egytől egyig lábbal tiporták az erkölcsi értékeket, és önmagukat rekesztették ki a társadalomból”.
 
„Aki későn jön…”

Gorbacsov október 6-án érkezett Kelet-Berlinbe az ünnepségekre. Délután a Köztársaság Palotájában tartott díszülésen Honecker az NDK negyven évének sikereit sorolta. Gorbacsov a beszédében egy mondattal jelezte, hogy Moszkva nem fogja megmenteni a keletnémet vezetést: az NDK-t érintő kérdésekről nem Moszkvában, hanem Berlinben döntenek.

Este a Szabad Német Ifjúság több tízezer tagja vonult fáklyákkal az Unter den Lindenen. A dísztribünön Honecker mellett Gorbacsov állt. A felvonulók közül sokan nem a házigazdát éltették, hanem a „Gorbi, Gorbi!” kiáltást skandálták. A pártállam saját ifjúsága adott hangot annak, amit a vezetés nem akart meghallani.

Október 7-én reggel a Karl-Marx-Alleén katonai díszszemlét tartottak. Délelőtt Gorbacsov a pankowi Niederschönhausen-kastélyban találkozott a NSZEP Politikai Bizottságának tagjaival. A peresztrojka tapasztalatairól beszélt, és arra figyelmeztetett, hogy aki a demokrácia fejlesztésében késlekedik, azon az élet tovább fog lépni. Honecker válaszul az NDK gazdasági és szociális eredményeit sorolta. A két vezető láthatóan elbeszélt egymás mellett. A figyelmeztetés a sajtóban rövidebb formában terjedt el: „Aki későn jön, azt megbünteti az élet.” (Wer zu spät kommt, den bestraft das Leben.) Ebben a formában Gorbacsov ezt valószínűleg nem mondta ki, a mondatot Geraszimov szovjet szóvivő fogalmazta meg. Később mégis szállóige vált belőle.

Este a Köztársaság Palotájában díszfogadást adtak. Miközben bent a vendégek koccintottak, odakint több ezer ember gyűlt össze az Alexanderplatzon és a palota környékén. Szabad választást és reformokat követeltek, és ők is Gorbacsov nevét skandálták. Gorbacsov a fogadás után elutazott. A rendőrség és az állambiztonság a prenzlauer-bergi Gethsemane-templom környékén is erőszakkal lépett fel, október 7. és 8. között több mint ezer embert vettek őrizetbe. Ugyanezen a napon a szász Plauenben több mint tízezer ember vonult az utcára.

Október 9-én Lipcsében mintegy hetvenezer ember vonult fel, és bár a rendszer felkészült a fegyveres beavatkozásra, végül jelentős összetűzés nélkül ért véget a tiltakozás. Október 18-án a NSZEP Központi Bizottsága leváltotta Honeckert, a helyére Egon Krenzet választották meg. Az események a változások ellenére is felgyorsultak, az emberek már nem hittek a hatalmon lévőknek. November 4-én Kelet-Berlinben közel egymillióan tüntettek a demokratikus átalakulás mellett. November 9-én este pedig leomlott a berlini fal, és ezzel szimbolikusan véget ért Európa kettéosztottsága.
 
In memoriam

Az NDK negyvenedik születésnapja a késő államszocializmus egyik legbeszédesebb jelenete. A politikai vezetés a stabilitás látszatát akarta mutatni, miközben a társadalom már a lábával szavazott. Magyarországról nézve az évforduló különösen tanulságos. A Kádár-rendszer az 1956-os forradalom után szintén az életszínvonal emelésére építette legitimációját, majd azért, hogy ezt a legitimációt fenntartsa, különböző gazdasági reformokkal próbálkozott. Az NDK vezetése ezzel szemben az állandóságot tartotta a stabilitás zálogának. Egy politikai rendszert nem a külsőségek tartanak össze, hanem az, hogy képes-e időben megfelelő válaszokat adni a társadalom kérdéseire. 1989. október 7-én Berlinben ez a képesség már hiányzott. Az ünneplők a múltat köszöntötték, a jövőt viszont a szabadságért küzdő menekültek és az utcákon demonstrálók írták.