Ez már nem az a Németország - Egyre nagyobb bajt okoz a meggondolatlan gazdasági irányítás

Az 1980-as és 90-es években, de még a 2000-es évek első tizedében is Németországra úgy tekintettünk, mint jóléti államra, ahol rendezett társadalmi és gazdasági viszonyok uralkodnak. Amikor azonban a japán fukusimai atomerőművet elmosta a cunami, Angela Merkel az esetleges atomsugárzástól való pánikrohamában úgy döntött, hogy leállítja Európa legmodernebb atomerőműveit. Ezzel az elhamarkodott – vagy talán szándékosan rosszindulatú – döntésével sikeresen beindította a német gazdaság lezüllesztését.

Amit Merkel a német gazdaság ellehetetlenítésével elkezdett, azt a 2015-ös migránsinvázió befogadásával az egész német társadalomra kiterjesztette. Kártékony és romboló tevékenységét az utána következő Scholz-kormány tovább fokozta. Így a második világháború alatt elkészült, de végül elvetett amerikai Morgenthau-tervet – Németország leszerelését – a saját politikusai kezdték megvalósítani. Persze ebben az EU-szektához illő hamis, klímahisztériás, szén-dioxid-ellenes politikának is jelentős szerepe volt.

Az SPD–Zöldek–FDP-koalícióban uralkodó feszültségek miatt Scholz kancellár 2024 novemberében elbocsátotta a pénzügyminiszterét, Christian Lindnert, mire az FDP kilépett a koalícióból. Az SPD–Zöld kisebbségi kormány még december 16-ig húzta, halasztotta az elkerülhetetlent, de bizalmatlansági szavazással a Scholz-kormány végleg kimúlt.

Ami ezután jött, még rosszabb lett. A Friedrich Merz vezette CDU megnyerte ugyan a választást, de nagy reményeket keltő kijelentése, miszerint „a baloldalnak vége” éppúgy hazugságnak bizonyult, mint az összes többi ígéret. Pinocchio-Merz ugyanazt a vörös–zöld ideológia szerinti politikát folytatja, amibe a korábbi Scholz kormány belebukott, és amivel a CDU-t a szakadékba taszította.

A valaha nagypályás német ipar legfontosabb vállalatai megelégelték az őket folyamatosan korlátozó, mindent megdrágító, fejlődésellenes politikát, és új lehetőségeket keresnek más országokban, kontinenseken. A vegyipar és az acélipar a magas energiaárak miatt zár be üzemeket, az autógyártók és beszállítóik pedig elsősorban a bérköltségek miatt települnek inkább Magyarországra, Szerbiába, Lengyelországba vagy Ázsiába. Az elmúlt három évben szinte hétről hétre érkeztek hírek német gyárbezárásokról és külföldi beruházásokról. A közbeszédben rendszerint csak egyetlen magyarázat hangzik el: a drága gáz és áram elűzi az ipart. A vállalatok saját kutatásai azonban árnyaltabb képet mutatnak.

A Berliner Zeitung szerint a német ipar hanyatlásának és elvándorlásának számos oka van, de főleg az energiaárakat, a bürokráciát és a kedvezőtlen versenyfeltételeket említik. Az acéliparban az ArcelorMittal döntése keltett nagy feltűnést. A luxemburgi székhelyű acélipari óriás 2025 júniusában felfüggesztette brémai és eisenhüttenstadti acélműveinek tervezett átállását hidrogénüzemű klímasemleges gyártásra, és inkább lemondott az erre szánt 1,3 milliárd eurós állami támogatásról. A vállalat a túl magas német áramárakra, a zöldhidrogén bizonytalan elérhetőségére és az olcsó kínai importra hivatkozott. Közölte továbbá, hogy az első új elektromos ívkemencéit olyan országokban építi meg, ahol versenyképes és kiszámítható az áramellátás.

Nemrégiben be is jelentette egy ilyen kemence elindítását a franciaországi Dunkerque-ban, ahol olcsó atomárammal működtetheti azt. A világ legnagyobb vegyipari vállalata, a BASF ludwigshafeni anyatelepe veszteséges, és a cég szerint tovább zsugorodik. 2023-ban leálltak a műtrágyagyártás alapanyaga, az ammónia, valamint két másik fontos vegyi alapanyag gyártásával. A vállalat hivatalosan a megváltozott piaci feltételekre, a magas földgázárakra és a túlzott bürokráciára hivatkozott. Az adipinsavat a BASF mostantól a dél-koreai és a franciaországi üzemeiből szerzi be. Közben a konszern 8,7 milliárd eurót fektetett be a kínai Zhanjiangban épült új telephelyébe, amely 2026 márciusa óta termel, és mintegy kétezer embert foglalkoztat. A BASF továbbá az informatika, a pénzügy és a személyügy egy részét az indiai Hyderabadba költözteti, ott azonban már nem az energia, hanem a jóval alacsonyabb bérszínvonal a döntő szempont.

Az autóiparban egészen más a helyzet. Itt az energia csak egy tényező a sok közül, de az EU folyamatos környezetvédelemre hivatkozó, iparellenes rendelkezései is fontos szerepet játszanak a kényszerű költségcsökkentésben. A Mercedes-Benz mintegy egymilliárd eurót fektetett be kecskeméti gyárába, ahol évente akár 400 ezer autó készülhet. Ezzel ez lesz a márka legnagyobb európai üzeme. Kecskeméten már az A osztály és a GLB készül, és ide kerül az elektromos C osztály gyártása is. Harald Wilhelm pénzügyi igazgató szerint a gyártási költségek itt mintegy 70 százalékkal alacsonyabbak a németnél. A stratégia szerint az alacsony bérű országokban gyártott autók aránya a 2023-as 15 százalékról 2030-ra 30 százalékra nő, a németországi kapacitás pedig legfeljebb évi 900 ezer járműre csökken. A Volkswagenéhez hasonló gyárbezárást a Mercedes egyelőre nem tervez, a leépítéseket nyugdíjazással és önkéntes távozással oldják meg. Nemrégiben a Mercedes igazgatótanácsának elnöke, Ole Källenius megfenyegette a szakszervezeteket, hogy ha nem térnek vissza a fizetéskiegyenlítés nélküli 40 órás munkahétre, akkor még több gyártást vihetnek el külföldre.

A BMW Debrecenben két évtized óta az első új európai gyárát nyitotta meg 2025-ben, több mint kétmilliárd euróért. Abban kizárólag az új Neue Klasse elektromos modellek készülnek, amelyeket Münchenben is gyártanak. A magyar helyszín előnyei között a szakértők több tényezőt sorolnak fel. Az ipari áram 2025-ben Magyarországon kilowattóránként mintegy 10 centbe került, Németországban 13–18 centbe. Egy ipari munkás bruttó bére Magyarországon nagyjából 1500 euró, Németországban több mint 4600 euró. A magyar társasági adó kilencszázalékos, az unióban a legalacsonyabb. De a BMW is önkéntes munkaerő-leépítésbe kezdett, és nagy összegű végkielégítést kínált fel azoknak, akik önként elhagyják a vállalatot. Ez olyan sikeres lett, hogy a BMW pár nap múlva azzal az indokkal állította le az akciót, hogy nem győzik az adminisztrációt.

A gumiabroncsgyártó Michelin 2025 végéig bezárja karlsruhei és trieri gyárait, Homburgban pedig részben leállítja a termelést. Több mint 1500 munkahely szűnik meg. A francia vállalat az ázsiai olcsó importra és a növekvő költségekre hivatkozott, és ügyfélszolgálati központját Lengyelországba költözteti. Az Opel, a Fresenius vállalatok már korábban oda költöztették a könyveléseiket (shared cervice center).

A nagy családi vállalatok sem maradnak ki a folyamatból. A güterslohi háztartásigép-gyártó Miele 2024 februárjában jelentette be, hogy 2027-ig szinte minden háztartási mosógépét a lengyelországi Ksawerówban szereli össze. Güterslohban 700, világszerte mintegy 2700 munkahelyet érint a leépítés. A cég a koronavírus-járvány utáni keresletcsökkenést, valamint az anyag-, energia- és bérköltségek emelkedését nevezte meg fő okként.

A Bosch több fronton is leépít. Elektromos kéziszerszámokat gyártó üzletága 2026 végéig bezárja leinfelden-echterdingeni és sebnitzi gyárát, mintegy 500 munkahellyel, a fúrógépeket más Bosch-gyárakban, például Magyarországon gyártják tovább. A waiblingeni gyár 2028-ig zár be, 560 munkahellyel, a termelése Ázsiába kerül. Az igazgatóság szerint ott a gyártási költség meghaladta az elérhető piaci árat. A schwäbischgmündi teherautó-alkatrészgyártás 2030-ig a magyarországi Maklárra költözik.

A friedrichshafeni ZF autóipari beszállító 2028-ig a németországi 54 ezer munkahelyéből legalább 14 ezret szüntet meg. A cég a gyenge elektromosautó-keresletre, valamint a költség- és versenynyomásra hivatkozik. Közben Kecskeméten és Debrecenben építenek új üzemeket. Az üzemi tanács szerint a saarbrückeni termelés nagy része az egri gyárba kerül, ami további 4500 munkahelyet érintene. A ZF vezetése ezt még nem erősítette meg.

A láncfűrészeiről ismert Stihl még nem költözött el, de fenyeget. A waiblingeni családi vállalat 2025 januárjában leállította egy új ludwigsburgi gyár beruházását. Nikolas Stihl, a felügyelőbizottság elnöke mérgező telephelyi feltételekről beszélt, és a bürokráciát, a bér- és építési költségeket nevezte meg indokként. Ha 2030-ig nem javulnak a körülmények, a cég inkább Svájcba települ át, ahol már ötven éve gyárt fűrészláncokat.

A Henkel 2024 végén bezárta szászországi, heidenaui ragasztógyárát, a termelés a magyarországi Környére került. A GKN Driveline a Zwickau melletti gyárát zárja be, több mint 800 dolgozóval, miközben magyar állami támogatással új üzemet épít Miskolcon, ezt a támogatást az Európai Bizottság vizsgálja.

Berlin a 2026 és 2028 közötti időszakra ipariáramár-támogatást vezetett be, amelynek célértéke Friedrich Merz kancellár szerint kilowattóránként mintegy öt cent lenne. Az ipar azonban kevés pozitív hatást vár ettől. A támogatás csak magára az áram beszerzésére vonatkozik, a hálózati díjakra, az illetékekre és az adókra nem. Az uniós állami támogatási szabályok szerint a fogyasztásnak csak a fele támogatható, és a kapott összeg felét a vállalatoknak az ökoszocialista ideológia diktálta dekarbonizációra kell fordítaniuk.

A kép tehát összetettebb, mint hogy menekülő iparról beszélhetnénk. Az energiaárak elsősorban a vegyipart és az acélipart sújtják, és ott gyakran nem áthelyezés, hanem bezárás zajlik, miközben az új kapacitás máshol, például Kínában épül. Az autóiparban a döntő érv a költségek egész csomagja: a bérek, az adók, az állami támogatások és a gyors engedélyezés. Ebben a versenyben Magyarország és Szerbia jelenleg a legnagyobb nyertesek közé tartozik, és a németországi áramár-támogatás ezen aligha változtat. A német cégek ugyan nem hagyják el a hazájukat, de Németországban fokozatosan zsugorodnak, külföldön pedig növekednek. A fentiekből is jól látható, hogy a balliberális ökoszocialista ideológia tönkre teszi nemcsak a német, hanem az egész európai ipari termelést, és csak rombol.