Megbukott a liberális hajléktalanpolitika - A főváros csak a turisztikai szempontból népszerű területeket tisztította meg

Az áprilisi választások óta általános az a politikai és közéleti narratíva, hogy az elmúlt tizenhat évben maffiaállamban éltünk, amelynek vezetése kizárólag a lopással, csalással, hazudozással, diktatúraépítéssel volt elfoglalva, és diszfunkcionális működést hagyott maga után a közigazgatásban. Minden, amit a tiszás narratíva szerinti „maffiaállam” tett, rossz volt; semmi sem működik, lábbal tiporták a demokratikus jogainkat, különös tekintettel a vélemény- és szólásszabadságra, a sajtószabadságra, a szabad választásokra meg úgy általában mindenre. Tehát a legfontosabb tiszás valósághajlítás április közepe óta az, hogy az elmúlt tizenhat évben minden pokoli rossz volt.

Nem is csoda, ha ebben a katartikus lincshangulatban a főváros liberális vezetése is megtalálta a kényelmes áldozati pózt. Történt ugyanis, hogy júliusban Karácsony Gergely főpolgármester és liberális kollégái (Baranyi Krisztina ferencvárosi, Niedermüller Péter erzsébetvárosi, Pikó András józsefvárosi, Soproni Tamás terézvárosi és Tóth József XIII. kerületi polgármester) felocsúdtak a sok éve tartó révületből, és rádöbbentek, hogy Budapest utcáin rendkívül rossz a közbiztonság. Különösen súlyos a helyzet a főváros belső részein, a VI., VII., VIII., IX. és XIII. kerületekben. A kaotikus körülmények megfékezéséhez az új belügyminiszter és a rendvédelmi szervek aktív közreműködését kérték, eredményesen. Felettébb érdekes azonban, hogy a fent nevezett kerületi vezetők most azt a rendőrségi beavatkozást és állandó jelenlétet üdvözlik, amelynek folyamatosan keresztbe feküdtek. A 2019-es fővárosi liberális fordulat előtt ellenzékből, utána pedig már Budapest kulcspozícióiból. Szintúgy ez a politikai közösség volt az, amely a szabadságjogok mindenfelettiségét hirdetve szisztematikusan összemosta a szegénység fogalmát az utcán fekvő hajléktalanokkal, a közöttük elvegyülő drogárusokkal és szerhasználókkal, stricikkel, prostituáltakkal és a többi kriminális elemmel. Ez a politikai közösség éles helyzetben hajtott végre társadalmi kísérletet a fővárosiakon, amelyben az utcán élő és a társas együttélés szabályait sok esetben tudatosan felrúgó vagy figyelmen kívül hagyó embereket felmentették a felelősség alól. Az ultraliberális ámokfutás miatt a normális többség – közte rengeteg nehéz sorsú emberrel – legfeljebb elfogadhatta és elszenvedhette az egyre romló közterületi állapotokat.

Mindezek fényében minimum gátlástalanság, ahogy a 2019 óta pozícióban lévő liberális városvezetés másokra mutogat: „Az elmúlt tizenhat év bűnös mulasztásainak következményeit nem lehet egyik napról a másikra kezelni, de biztosak vagyunk abban, hogy a kormány és az önkormányzatok együttműködésével lépésről lépésre hatékonyan javíthatjuk a közbiztonsági helyzetet is” – legalábbis a liberális polgármesterek szerint ez a helyzet. Országos méretű szociális válságról beszélnek, az addiktológiai és a pszichiátriai ellátás leépítéséről, ami állításuk szerint a Fidesz bűne. Mondják ezt olyan magabiztosan, olyan mérhetetlenül szánalmas áldozati pózban, mintha nem ők lettek volna a belvárosi kerületek vezetői 2019 óta, és nem az ő közösségük adta volna a főpolgármestert. Úgy tesznek, mintha kerületi vezetőkként eszköztelenek lettek volna a területükön megjelenő biztonsági problémákkal szemben, miközben éppen ők azok, akik verejtékezni kezdenek, ha meghallják a rendőrség szót.

Döbbenetes képmutatás, amit a politikai megsemmisülés elől menekülő fővárosi liberálisok művelnek. Hirtelen rendpárti álláspontra helyezkednek, és megmentőt látnak a Tisza-kormányban, miközben Tarlós István főpolgármestersége idején folyamatosan támadták a rendészeti fellépést, az utcai életvitel 2018-as országos tiltását pedig embertelenségnek nevezték. Bizony, ez a politikai közösség volt az, amely a globalista médiával és a saját, civilnek hazudott politikai szatellitszervezetein keresztül az Európai Unióig rohant, hogy bevegyék a hazánkról szóló jogállamisági jelentésbe a „hajléktalanság kriminalizálását”. Jóembert játszva a hajléktalansággal és a szegénység legsúlyosabb formájával azonosították azokat az utcai jelenségeket, amelyek végül akkora közbiztonsági problémává nőttek, hogy már nem lehetett szívhez szóló cikkekkel és liberális könnyekkel elfedni.

És most meglepődnek, pánikolnak, vádaskodnak, és egy olyan politikai közösséget állítanak be felelősként, amely éveken át próbálta megelőzni a bajt. A fővárosi köztereken elszabadult droghasználat, alkoholizálás, zsebelés, prostitúció, kábítószer-terjesztés, verekedés, bűnbandák állandó jelenléte nem idén született problémahalmaz, hanem szisztematikus, a 2019-es politikai irányváltás óta elszabadított folyamat eredménye. A felelősei pedig a rendvédelem bevonásával lényegében beismerték, hogy életidegen politikát folytattak. A valóság rárúgta az ajtót a holdkórosokra.

És valóban, augusztus végére valami megmozdult a belvárosban. A júliusban még vállalhatatlan Blaha Lujza tér és környéke vagy a Nagykörút, a Keleti pályaudvar, a Rákóczi út és a Deák Ferenc tér elcsendesedett. Korábban húszfős bandák uralták a teret, megfélemlítették a járókelőket, az utazókat, a turistákat. Uralták az aluljárókat is, nyilvánosan bonyolítottak minden törvénytelen ügyletet. Ezzel szemben mostanra feloszlottak a csoportok, megtisztultak a terek és az utcák. Természetesen naivitás volna azt feltételezni, hogy megszűnt a probléma. Elegendő csupán elsétálni a Rákóczi úton a forgalmi csomópontok között, és a Keleti, a Blaha környékén máris összeszámolhatunk legalább negyven embert, akik az utcán élnek, zsebelnek, anyagot vagy éppen a bájaikat árulják. Ugyanezek foglalják el a környező parkokat, játszótereket vagy csomagátvevő helyiségeket. Isznak, szívnak, szúrnak, anyagot cserélnek vagy éppen megpihentetik fáradt testüket két belövés között. A fővárosi vezetés és a Tisza célja tehát leginkább a turisztikai szempontból népszerű területek megtisztítása volt, nem pedig a probléma teljes megszüntetése.

Valamennyi megértést mégis érdemes tanúsítani a főváros liberális vezetői felé is. A Párbeszéd és a Momentum 2024-re megszűnt, hiszen előbbi már akkor is csak papíron volt önálló, utóbbi pedig alkalmatlanság miatt széthullott. A DK-t 2026-ra érte el a végelgyengülés. Érthető tehát, hogy az elhasználódott liberális politikusok levegőért kapkodnak, és próbálnak alkalmazkodni a lakossági nyomás hatására. Nem várható el tőlük, hogy érdemben bármit is tegyenek a problémák megoldására, hiszen egy olyan jelenségről van szó, ami egyidős lehet az emberiséggel. Ugyanakkor már az is nagy eredmény volna, ha legalább nem bátorítanák a szóban forgó embereket.