Nemzetről, múltról, jelenről, tervről - Gondolatok Faggyas Sándor: Lehet-e a mozaikból gránit? című írásához
A nemzet emlékezet. A közös dicsőség és a közös szenvedés emléke. A nemzet akarat. A közmegegyezés vágy arra, hogy együtt ápolják az örökséget. A nemzet terv. A jövőt illetően. Hogyan tovább?
Az egész világ kábulatban él. Mi, magyarok is, legalább félezer éve. Nemrég emlékeztünk meg Mohács ötszázadik évfordulójáról. Jellemző mai közállapotainkra, hogy többeknek a megemlékezés helyett az eseményről az „ünnepeltük” szó jutott az eszükbe. A magyar történeti emlékezet kánonját vagy másfél évszázada olyanok írják, alakítják, akik tolmácsolásban érdekes módon a múlt értelmezésében valahogy mindig a magyarság számára legelőnytelenebb forgatókönyv kerekedik ki. Mindez igaz a segédtudományok mindegyikére, illetve leginkább a nemzettudat egyik fontos pillérére, a nyelvészetre is.
Így lett egy múltjára, eredetére mindig büszke nép egy komplexusos közeg, ahol már a múlt fejtegetése is önmagában céltalan és hasztalan foglalkozás, a „magyarkodás” öncélú kifejeződése csupán. Apropó magyarkodás… A szó eredeti „tulajdonosa” maga Ady. Koszorús költőnk sokat tett a századforduló önsorsrontó, a nemzettudatot egy csákány csapásaival átfaragó csapat egyik vezéreként. De károkozásban összes esszéje, cikke és néhány verse együtt nem ér fel ezzel a szóval, hogy magyarkodik. Ma már tudjuk, Ady kellő zsoldért bármit hajlandó volt megírni – és annak az ellenkezőjét is. De figyelemreméltó, hogy más nyelvi közegben arra nem volt zsoldot kifizető pénztár, hogy a megvehetők legyártsák a megfelelő értelmű szavakat. (Vö.: szlovákkodás, szerbkedés, horvátkodás, románkodás stb. Ennél nyugatabbra pláne: németkedés, franciáskodás, hollandkodás, angolkodás, esetleg megengedőbben: britkedés.)
A nyelv persze élő közeg, fejlődik vagy helyesebben változik. Évtizedekkel később Ady nyelvújítása társat kapott, megjelent a magyaros, még előkelőbben: magyarosch kifejezés. Nem néprajzi szőttesre vagy építészeti, legfőképpen szecessziós stílusra kell gondolni. A szó a késő kádári korra, majd napjainkra annak jelzőjévé vált, ami nem működik. Ami rossz. Ami használhatatlan. Ami sajnos ma már nem csak a belvárosi értelmiség tolvajnyelvén jelenti azt, hogy sz…r.
Mindez azon a Magyarországon történik, amely Európa egyik legrégibb folyamatosan létező állama. Azon a Magyarországon, ahol az emberré válás folyamata a világon egyedülálló módon több tízmillió éve dokumentált Rudabányán. Elgondolkodtató, hogy amikor a hatvanas években Kretzoi Miklós és munkatársai beazonosították a leletet (Rudi), akkor még mintegy 40-45 millió évesre valószínűsítették a korát. Ezt későbbi publikációk 30-35 millió évesre becsülték. Ma már a helyszínen magát Majomszigetként nevező látogatóközpont anyagában szerényen az szerepel, hogy több mint 10 millió éves. Rudiról persze fontos tudni, hogy nem ember. De nem is majom. Előember. A több tízmillió éves, a világon páratlan folyamatos jelenlétet több mint 200, változó korrétegből származó lelet igazolja. Rudabánya önmagában világszenzáció. A korban Rudabányát követő legősibb lelőhelyek Afrikában 5–7 millió évesek.
Ha a hatvanas években Rudabányához képest mondjuk száz kilométerre keletebbre fedeznek fel hasonló leletet, Ceausescu több négyzetkilométeres látogatóközpontot épített volna meg, feleségéről, a négy osztályt végzett Elenáról kiderült volna, hogy nemcsak remek kémikus, hanem szintén nemzetközi kaliberű antropológus, akit nemcsak a Royal Institute of Chemistry, hanem a The Royal Anthropological Institute is tagjai közé választott volna a Daciopithecus Romanicus megleléséért és tudományos feldolgozásért. Véletlen egybeeséséként Románia vásárolt volna még néhány brit gyártmányú repülőgépet, harcit és polgárit.
Kínában egy ilyen lelet köré kutatóvárost építenek, nemzetközi régészeti központtal. Az USA- ban természetesen Disneyland létesült volna, a Disney-stúdió előbb felvásárolja a 20th Century Foxot, és a Majmok bolygója filmeposz helyett Előemberek bolygója címmel forgat sorozatot. Magyarországnak pedig marad a Majomsziget. Melynek honlapján a legfrissebb bejegyzés szerint a Látványtár 2023. szeptember 11-től (sic!) zárva tart.
Sorolhatnánk tovább is: Samut Vértesszőlősön, a Suba-lyuk és Istállós-kő barlangjait és emberi leleteit. Vagy Érd mellett, a Tététnyi-síkon található legrégibb földfelszíni emberi, neandervölgyi telepet. Ezekről a közvélemény keveset tud. Vagy inkább semmit. Pedig a maga nemében mind páratlan régészeti lelőhely. Az emberré válás olyan meghatározó kellékeiben, mint a legrégibb kovakőlelőhely (Miskolc, Avas), a kőkorszak leletei, a réz-, bronz- és a vaskor időszakát is ideértve a Kárpát-medence minden esetben első számú, eredeti, központi forráshelyként szerepel. Jellemző, hogy ezeknek a koroknak, ún. kultúráknak mégis nyugati névadóik vannak.
Az írás, számírás jelkészlete (vö. Varga Csaba munkái) a Kárpát-medencéből terjedt ki Európába és azon is túl. A magyar férfiak közel háromnegyede olyan Y-kromoszóma- csoportba tartozik (Eu18, Eu19), mely Európa, de leginkább a Kárpát-medence ősnépességére jellemző (Ornella Semino, Science Magazin, 2000). Nyelvünk szókészlete, morfológiája, leíró képessége rendkívül gazdag, és ősi eredetre vall. A nyelv szerkezetében a városi, városias léthez köthető szavak, fogalmak sok ezer éves városi léttapasztalatról árulkodnak (Varga Csaba, Cser-Darai). Mario Alinei az etruszkot a magyar nyelv ősi formájaként azonosítja (M. Alinei: Ősi kapocs, 2005.). Varga Csaba több könyvében hitelt érdemlően bizonyítja a magyar nyelv ősgyökeinek jelenlétét az ógörögben, a latinban, a héberben, a németben, az angolban. Ugyanígy tett százötven éve a Czuczor–Fogarasi szerzőpáros.
A finnugrista elmélet ősgenezise Sajnovics János Demonstratio… című munkája. A műben a lapp (finn) és a magyar nyelv rokonságáról értekezik. Meglepő módon a finnugristák előszeretettel feledkeznek meg az ugyanebben a műben szereplő fejezetről, miszerint a kínai is rokon az előbbi nyelvekkel.
Közismert, hogy a Nobel-díjasok (tudomány, irodalom) számában a nemzet méretéhez képest is előkelő helyen vagyunk. A nyári olimpiai érmek számában a 8. helyen állunk. Mindez azért kívánkozott ide, mert Ernest Renan szerint (Mi a nemzet?, 1882) a nemzet emlékezet. A közös dicsőség és a közös szenvedés emléke. A nemzet akarat. A közmegegyezés, a vágy arra, hogy együtt ápolják az örökséget. A nemzet terv. A jövőt illetően. Hogyan tovább? Illetve, most figyeljünk: „ A nemzet léte folyamatos népszavazás.”
Így, fél évvel a választások után, egy ránk omló gazdasági káosz közepén, miközben a háttérhatalom politikai gyámsága és Kína gazdasági gyarmatosítása közepette, egy új világ cunamijának hullámverésében az Európa nevű rozsdásodó hajó fedélzetéről a magyar miniszterelnök (Doktor Onoka, Bütyök, Péter, a Gazságos) a hullámokba hajítja az „Orbán- kormány” feliratú mentőövet, nos, a kilátásaink jelenleg nem túl fényesek.