Premontrei párhuzamok - Osztie Zoltán mellett ki kell állnia a magyarságnak

Olvasom a Magyar Hang cikkének címét: Osztie Zoltán beszéde csorbítja a Magyar Katolikus Egyház hitelét. Pedig akinek van füle a hallásra és nyitott szívvel jár templomba, az jól tudja, hogy az erkölcsteológiából doktori címet birtokló plébános atya nagyon is tisztán lát, és ő maga pusztán egy fontos hang a bátrak közül, akik merik vállalni a tenni akarás terhét. Mert ő is jól tudja, hogy a katolikus értelmiség számottevő része árulást követett el április 12-én, amikor egy bűnben fogant, gyökértelen politikai formációra szavazott, és ezzel szembesíteni kell végre a híveket az evangélium jegyében is. Hiszen – hogy az atyát idézzem – hogyan lehetséges, hogy volt olyan, aki egy ilyen erkölcsileg romlott társaságra képes volt voksolni, amely elpusztítja az országot? De tényleg, keresztényként mégis hogyan és miért?

Ez a félsz szakadt ki dr. Osztie Zoltánból Feldebrőn, ahol „el merészelte” mondani a hívek és a mikrofon előtt azt, ami a szívét nyomja, s amit már nem tudott magában tartani, mert félti a nyájat, félti elcsatangolt magyar embertársai jövőjét, akik egy hitetlen, erkölcstelen, nemzetáruló párt mellett tették le a garast, amely kiárusítja az országot a nagyhatalmaknak, pénzügyi köröknek. A sátánnal pedig nem folytatunk párbeszédet, és ezt még maga Ferenc pápa tanácsolta. Hanem harcolunk ellene.

Osztie Zoltán bizonyára jól tudja, jobban, mint mi, hogy a gyűlöletet csepegtetni szokták, így válik az ember gyűlölködővé a hétköznapokban és az online térben is, s így válhat végül felhergelt, bosszúszomjas szavazóvá is egészen rövid idő alatt. De mi tudjuk: Magyar Péter attól fél, hogy a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom egyenes gerincű papja képes megállítani ezt a példátlan gyűlöletből táplálkozó lendületet, és akkor a tiszás perpetuum mobile kizökkenhet. Ezért vette az ideiglenes kormányfő a bátorságot, hogy felszólítsa az elhatárolódásra Osztie atyától az Esztergom–Budapesti Főegyházmegyét, ahol az az érsek lakik, akinek a sajtószóvivője, Zsuffa Tünde annak ellenére őrzi ma is a pozícióját, hogy április 12-én az egyház ellenségeinek házibuliján ünnepelte a Tisza választási győzelmét. Furcsa konzervativizmus ez…

Zsuffa Wikipédia-oldalán egy szó nincs erről a „véletlen” politikai közjátékról, Osztie atya wikije viszont láthatóan szabad préda, már a harmadik mondatban az arcunkba tolja, hogy ez a pap bizony „közismert intenzív politikai aktivizmusáról és a Fidesz–KDNP-pártok iránti nyílt elkötelezettségéről” ismert, közéleti szerepvállalásának ódiuma pedig csak úgy süt az oly függetlennek hitt internetes lexikonból.

Spongyát rá. Osztie atya olajat öntött a tűzre, ezért pedig még nagyon hálásak leszünk neki keresztényként is, annak ellenére, hogy az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye hivatalos figyelmeztetésben részesítette a belvárosi plébánost. Arról még nincs hír, hogy a mellette kiálló civileket, politikusokat eretnekké fogja nyilvánítani Erdő Péter és csapata, de még ennek is eljöhet az ideje, csak folyjon tovább a „csepegtetés”.

Beszédes, hogy a katolikus egyház magasabb rendű-rangú berkeiből megint nem állt ki senki egy ilyen tiszta hang mellett. Ismételten, hiszen az ősi nagyváradi rendházából nemrégiben kilakoltatott főapát, Fejes Rudolf Anzelm mellett sem állt ki szinte senki a katolikus egyház vezetői közül. Információink alapján a vatikáni generális apát nyugtázta ottjártakor a helyzetet, és egyértelművé tette, hogy komoly jogsérelem érte a pápai jogú (!) premontrei rendet, a közismertebb magyar egyházi méltóságok közül mégis csupán a volt királyhágómelléki református püspök, Tőkés László volt az, aki nyilvánosan kiállt Anzelm apát mellett, néhány bátor római katolikus és görögkatolikus paptársat leszámítva. Ha pedig a közismerten sokat megélt Tőkés Lászlónak ki kell állnia egy pap mellett, ott tényleg komoly a gond, hiszen láttuk, mennyi megalázást kellett elszenvedjen a premontrei elöljáró az elmúlt hónapokban román és romániai magyar térfélről egyaránt. Fegyveres román csendőrök lepték el városközponti, impozáns templomát a magyar nyelvű igehirdetés közben, majd példátlanul brutális módon a román vezetésű önkormányzat pribékjei a falat átverve szabályosan betörtek a rendházba, amelyet ezzel meg is szentségtelenítettek, nemcsak elvettek a jogos tulajdonostól, ami nem pusztán a rend maga, hanem a Vatikán. És ezt mindvégig tétlenül nézte a romániai magyar érdekvédelem, az RMDSZ.

És amikor egy ilyen súlyú ügy után a volt református püspök, a romániai forradalom szikrája a vallás- és szólásszabadság védelmében Osztie Zoltán mellett is kiáll, akkor minden erdélyi és magyarországi probléma összeér, a katolikus egyház pedig összetöpörödik, a hívek pedig lesütik a szemüket, és elgondolkodnak: hát ilyen katolikusokat akarnak faragni belőlünk, akik meghunyászkodnak, akik letérdepelnek egy Magyar Péter előtt, akinek az első szavára ugranak, miközben nem védik meg a sajátjaikat, akik csak az igazságért álltak ki?

Tőkés László a legújabb megszólalásával többet tett most is, mint az egész katolikus főegyházmegye, amely Anzelm főapát esetében is évek óta csak lapít. Tőkés Osztie atya kapcsán figyelmeztette a Tisza-kormányt, hogy a világi hatalom nem tehet „szájkosarat” a lelkipásztorokra, és Anzelm atya kapcsán pedig ugyanezt hangoztatta korábban, csak ott a bukaresti román kormányban ülő RMDSZ-es képviselőknek szólt az üzenet, no meg a nagyváradi RMDSZ néhány tagjának is, akik mellesleg mélyen beágyazódtak a római katolikus egyház berkeibe is. Oda, ahová a régi erdélyi fáma szerint nem is a Vatikán, hanem a Securitate új tagozata, az SRI ülteti be a püspököket, érsekeket egy ideje. A hozzáállást tekintve meg sem lehet lepődni ezen, kiváltképp, hogy a román nyelv helyenként már megjelent a római katolikus miséken az egykor színmagyar Nagyváradon, ahol román római katolikusok soha nem is voltak. A vegyes házasságból származók kedvében akarnak járni, ezt mindenki tudja, ahogy azt is, hogy ilyen reflexekre még a kommunista diktatúra idején sem volt példa. Most sem kellene, hiszen ezzel csak a magyar hívek járnak rosszul, akik a kisebbségi létben nemzeti identitásuk egyik fogódzóját mindig is az egyházban, a templomban látták. Most mintha ez is műveleti területté válna.

A nagyváradi premontrei ügy körbejárása külön cikket érdemel a Szamizdaton, amire hamarosan sort is kerítünk. Ez az írás addig is szolgáljon riasztásként, mert mind az Esztergomból, mind a Nagyváradról igazgatott katolikus egyházmegyék komoly válságban vannak, nem képesek jól reagálni a politikai széljárásra, a hatalomban lévő politikusokat pedig nem kezelik a helyükön. Azt az érzést sugallják, mintha elvesztenék a gyökereiket, s elfelejtették volna azokat a nagyságokat, akik mindent megtettek a magyar katolikus egyház és a nemzet védelmében, úgy, ahogy azért is kiálltak, hogy az egyházi vagyont ne érje kár még a legsötétebb korszakokban sem.

Addig is kacérkodjunk el a gondolattal, hogy Mindszenty József bíboros, hercegprímás, Márton Áron püspök, címzetes érsek és a nagyváradi egyházi javak nagy visszaszerzője, Tempfli József megyéspüspök, szentjobbi apát milyen kérdéseket tenne fel most Erdő Péternek és a jelenlegi váradi püspöknek, a premontrei ügyet csak gáncsolni tudó Böcskei Lászlónak, illetve a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökének, Szabó Ödönnek. És persze legfőképp milyen válaszokat küldenének Magyar Péternek…